Menedék alapítvány

Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején. (Náhum 1,7)

Példaképek Magyarországnak: Huszár Géza

Példaképek Magyarországnak: Huszár Géza

Példaképek Magyarországnak tizenötödször – a Pannontól

Tizenötödik alkalommal adták át a Pannon Példakép Alapítvány díjait 2008. szeptember 8-án a Magyar Nemzeti Galériában. A három díjat és a vele járó egy-egymillió forintot ezúttal a Bölcső Alapítvány alapítója; a Menedék Alapítvány egyik alapítója és munkatársa és az OMSZ két tettrekész mentőse vehette át. A tizenötödik díjátadó jubileumi esemény is volt egyben, amelyen az alapítvány bejelentette a Példaképek internetes naplójának indulását és megnyitotta a Példaképek interaktív kiállítását.

A Példakép Alapítvány tizenötödik díjátadóján mérföldkőhöz érkezett küldetésében: 45 díjazottat nevezett meg és támogatott egy-egymillió forinttal mindezidáig. A Példakép Alapítvány négy évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét és olyan embereket kutatott fel a lakosság segítségét kérve, akik nem sokban különböznek az átlagtól, ám elhivatottságuk és bátorságuk, mellyel másokon segítenek, példaértékű.

Budavári Zita, a Bölcső Alapítvány alapítója és vezetője, tizenhárom éve segít a krízishelyzetben lévő várandós anyáknak nyugodt körülmények között megszülni gyermeküket, és ha úgy döntenek, örökbefogadó szülőket találni. Több mint nyolcszáz krízishelyzetben lévő édesanyával és több száz örökbefogadó szülővel került kapcsolatba munkája során.

Huszár Géza, a Menedék Alapítvány egyik alapító tagja 1984-ben önzetlen, elhivatott munkájával jelentős részt vállalt a magyarországi szociális munka megteremtésében. A munkája révén létrejött kiskunmajsai Menedékvárosban 1999 szeptembere óta működő családok átmeneti otthonában folyamatosan 40 fő rászoruló részére tudnak menedéket biztosítani és lehetőséget adni az életvitelük rendezésére.

Péter Ferenc (25) gépkocsivezető és Siklósi Gábor (28) mentőápoló, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársai. Jelölésüket az a kivételes tettük indokolja, hogy 2007. december 7-én, péntek este rátermettségüknek és szerencsés véletlenek sorozatának köszönhetően mentették meg egy kétéves kislány életét.

A Példakép Alapítvány folyamatosan várja a jelöléseket. Az alapítvány postacíme: Pannon Példakép Alapítvány, 2040 Budaörs, Baross u. 165.; elektronikus levélcíme: peldakep@peldakep.hu. Az alapítvány működéséről további információk az Interneten a www.peldakep.hu oldalon találhatók.

Huszár Géza

A Menedék Alapítványt keresztény emberek hozták létre 1984-ben; Huszár Géza az alapítók egyike. Az öntevékeny csoportból lett alapítvány Budafokon, Bodrogon és Kiskunmajsán működtet anyaotthont, hajléktalanok valamint családok átmeneti otthonát és nevelőszülői hálózatot. Az a céljuk, hogy rendbe hozzák a hozzájuk fordulók életét, mégpedig úgy, hogy lehetőséget adnak ezeknek az embereknek arra, hogy ők hozzák azt rendbe saját maguknak. Ehhez meleg ételt, meleg ruhát, lelki támaszt vagy épp szállást tudnak kínálni.

Huszár úr 1986 táján végleg úgy döntött, hogy otthagyja munkahelyét, és csak a rászorulókkal foglalkozik. A díj átvételekor a budafoki Mamásotthon vezetője, ugyanakkor szívügye a Kiskunmajsán részben az ő munkája nyomán létrehozott családok átmeneti otthona és hajléktalanszálló.

Megszakítás