„Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” (Kolossé 3,12-14)
Elengedhetetlenül fontosnak érzem, hogy foglalkozzunk vele és megéljük Krisztusban kapott identitásunkat. Ha hiszünk Krisztus értünk is elvégzett váltsághalálában, elismerjük, hogy bűnösök vagyunk és csak általa lehet üdvösségünk (újjászülettünk), akkor ránk nézve is érvényes, hogy Istennek szent, szeretett választottai vagyunk. Ez egy tökéletesen bevégzett dolog, aki újjászületett, új teremtés lett Krisztusban, nincs több kárhoztató ítélet ellene (Róma 8,1).
A teológia megkülönbözteti a megigazulás és megszentelődés kifejezéseket. Mindkettő Isten kegyelméből történik, az Ő ajándéka az, hogy megigazulunk és az is, hogy megszentelődünk. A megigazulás egyszer történik meg az életünk során, amikor bűnbánattal megragadjuk Krisztus kegyelmét (megtérünk). A megszentelődés azonban életünk végéig tartó folyamat, ami akkor kezdődik, amikor az ember megigazul (abban a pillanatban, amikor hitre jut). Önmagunkban bűnösök, szennyesek vagyunk Isten előtt, azonban aki újjá lett Krisztusban, Isten szemében végérvényesen szent és fedhetetlen lett. Nem a mi teljesítményünk, jó cselekedeteink miatt leszünk igazak, szentek, szeretettek Isten előtt, hanem Krisztus által igazulunk meg és Őáltala megy végbe megszentelődésünk is.
Pál apostol a fenti igerészben először megemlíti, hogy Krisztusban van az új identitásunk. Mivel már Jézus helyettes áldozata által Isten gyermekeivé lettünk, így tudhatjuk, hogy nem önerőből kell kimunkálni a könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet, hanem ezt a bennünk élő Szentlélek fogja kiformálni. A Lélek által élve fokozatosan kiábrázolódik rajtunk Krisztus szentsége és szeretete. „Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.” (2Kor 3,18)
Ha valaki vallásos cselekedeteket Isten Lelke nélkül végez, az „izzadtságszagú” lesz, és hamar belefárad az ember. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (János 15,5) Ha hitéletünket nem a Szentlélek mozgósítja, akkor szükségszerűen áttérünk szabályok, törvények betartásába, mint a farizeusok, és ez önigazulttá teszi az embert, hosszú távon pedig kiégéshez vezet. Ha csak a cselekedeteim szűrűjén keresztül akarom az identitásomat meghatározni, akkor amíg „kegyes, szolgálatkész hívő vagyok”, addig azt gondolom, hogy szeret engem Isten, mert megérdemlem, de amint kevésbé érzem magam engedelmesnek, „látványosan” vétkezem, azt fogom hinni, hogy már nem szeret. Azonban mi már meghaltunk a bűnnek és az életünk Krisztussal együtt el van rejtve Istenben (Kol 3,3). Krisztus végérvényesen igazzá tett minket. Nem kell kiérdemelnem Isten szeretetét, mert Krisztus váltsághalálának köszönhetően már szeretett gyermeke lettem, és Ő annyira szeretett, hogy egyszülött Fiát adta értem. Azonban szükségünk van tisztaságra ahhoz, hogy bemenjünk a mennyek országába, de a megszentelődési folyamatunkat is Isten végzi velünk összhangban (Filippi 2,12-13).
Az evangélium, Isten szeretete megszabadít az önimádatból, az önmagunk körül való forgásból. Szabaddá tesz arra, hogy meghalljam a másik nehézségét, fájdalmát, meglássam szükségét. Szabaddá tesz arra, hogy ne mindig önmagamra figyeljek, hanem sokkal inkább Istenre és másokra. Továbbá arra is képessé tesz Isten, hogy megbocsássak másoknak, mert Krisztus is megbocsátotta az én bűneimet, az Ő szeretete elég nekem. A kegyességünk nem állhat törvények, szabályok betartásából (üres engedelmességből), hanem a fókuszban a Szentháromsággal való szeretetkapcsolat megélése kell legyen. Minél inkább megélem ezt a szeretetkapcsolatot, annál inkább eltűnik életünkből a szégyen, bűntudat, megfelelési kényszer, és annál inkább megnyílik a szívem másokra. A Szentlélek kelt vágyat a szívünkben az Isten iránti engedelmességre, ez nem a törvénynek való külső megfelelés, hanem szívből jövő, amely Isten végtelen forrásából merít. És ez a forrás másokat is megelégíthet. „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.” (János 7,38) Nem azért engedelmeskedem, mert Isten gyermeke vagyok, hanem éppen fordítva, azért szeretnék neki tetsző módon élni, mert már az vagyok, hálából szolgálok Neki. Ha csak a rossz cselekedeteket cserélem le „szent” cselekedetekre, képmutatáshoz, farizeusi lelkülethez vezet. A szívünknek kell folyamatosan megváltoznia, hogy ne felszínes változás menjen végbe. Felfoghatatlan abba belegondolni, hogy az Atya Isten úgy szereti a Benne hívőket, mint Jézust: „úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél” (János 17,23). Minél jobban megélem az evangéliumot, Isten szeretetét, annál jobban tudunk gyönyörködni az Úrban, és annál jobban vágyom a Vele való kapcsolatra. Isten meg akar minket tisztítani a gyökérbűnöktől (önzés, büszkeség, hitetlenség), ezekből is az evangélium tud megszabadítani. Minél inkább megtapasztaljuk Isten szentségét, annál jobban látjuk a bűnösségünket, elveszettségünket, és méginkább meg tudjuk ragadni az evangéliumot, hogy Ő a bűneink ellenére szeret bennünket, és folyamatosan egyre inkább hozzá hasonlóvá formál, megtisztít, ha Benne maradunk.
Fontos tudni, hogy az identitásképünkbe beépültek a gyerekkorunkban meghatározó szerepet betöltő személyektől (szülőktől, tanároktól) kapott üzenetek. Ezekből az identitásüzenetekből különböző meggyőződések alakultak ki énképünkre vonatkozóan. Tudattalan módon ezek mentén különféle énvédelmi mechanizmusokat építünk ki. Ha azonban Isten szeretetéből élek, nincs szükségem arra, hogy magam szeretetére fordítsam az energiámat, hiszen Ő megelégíti szívemet. Francis Schaeffer szavaival élve minden ember dicsőséges várrom, Isten értékes, törött képmása, hiszen mindenki Isten képére és hasonlóságára teremtetett. A Szentháromság Isten öröktől fogva szeretetkapcsolatban létezik. Minden ember arra vágyik, hogy szeressék és ő is szeretni tudjon. Ha megismerjük az Igaz Istent, mi is szeretetkapcsolatban fogunk élni embertársainkkal. Ezt szeretné látni az Atya, hogy szeretetkapcsolatok legyenek, ne érdekkapcsolatok. „Az a tiszta kegyesség, amikor meglátogatjuk az árvákat, meg az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizzük magunkat a világtól.” (Jakab 1,27)
Ebben az önző, önmaga körül forgó, bűnös világban óriási jelentősége van annak, hogy világosságot, szentséget, szeretetet hozzunk be más emberek életébe. Mindenki vágyik arra, hogy szeressék, elismerjék, fontosnak érezze magát, óriási értéke van annak, ha valaki figyelmesen meghallgatja a másikat. Sokan rengeteget fizetnek azért, hogy a szeretet, odafigyelés illúzióját megkapják egy szakembertől. Hívőként szolgálatra állhatunk mindenkinek, valós szeretettel, odafordulással. Ha a másik embert meg szeretnénk érteni, akkor meg kell értenünk, milyen helyzetből, körülményből jön. A szeretet örül a másik örömének és meghallja a másik fájdalmát, nem maga körül forog. Ha nap mint nap a szeretet forrásából merítünk, tovább akarjuk majd adni másoknak is az örömünket.
Hálásak lehetünk, ha Isten megszabadít bennünket az önimádattól. Arra szabadíttattunk meg, hogy szeretetben szolgáljunk egymásnak (Galata 5,13). Szabad vagyok az önimádattól, mert átárad rajtam az Isten szeretete. Ha az ÚR szeretete betölt bennünket, akkor az előttünk lévő akadályokra is másként tekintünk, inkább próbákként fogjuk fel, melyek által szintén formál bennünket. Ha elhalványul az Istentől jövő szeretet az életemben, akkor visszaesünk az önimádatba. Fontos, hogy Istenkapcsolatunk a helyén legyen, így tudunk Lélek által szolgálni mások felé. Ha nem Krisztus szeretete tölti be a szívünket, akkor mással akarjuk megelégíteni szívünket. A bálványok azok az istenpótlékok, amelyek azt ígérik hamisan, hogy betöltik a szükségleteinket.
Felszabadító az Istentől kapott békességben élni a mindennapokat. Isten Lelke tudja felülírni a rossz beidegződéseinket. A Szentlélek kimunkálja, hogy meg tudjunk bocsátani, és Krisztus beszéde, gondolatai, „jó illata” is megjelenik egyre inkább életünkben. Kívánom, hogy egyre inkább Krisztushoz ragaszkodjunk, és az Ő szeretete áradjon keresztül rajtunk 2024-ben is. Ezáltal teremjük a szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás gyümölcseit a Szentlélek által. Forduljunk így a ránk bízottakhoz!
Szák-Kocsis Endre
