A Magyarországi Baptista Egyház szociális területen végzett kimagasló szolgálata elismeréseként Beharka Pál plakettben részesítette Csöndes Katalint, a Menedékváros önkéntesét. Az elismerés kapcsán beszélgettem vele, kérdeztem Menedékes életútjáról.
Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a Menedékkel?
16 éves koromban egy nagyon rossz döntést hoztam, elhagytam az Urat. Hadiüzembe kerültem dolgozni, ahol megismertem a férjem, aki katona volt. Aztán 1987-ben elváltunk. Itt kezdődtek a zűrzavarok. Hazaköltöztem szüleimhez, majd meghalt anyukám. Aztán megismerkedtem egy férfival, aki hatalmas csalódás volt az életemben, a végén úgy kellett megszöknöm tőle. Hazamenni nem mertem, féltem, hogy megtalálnak, ezért egy hónapig csöveztem az utcán. Végül felhívtam a fiamat, de hozzájuk se mertem menni, nehogy őket is bajba sodorjam. A fiam anyósa ismerte Huszár Gézát, akitől megkérdezték, hogy be tudna-e fogadni a Menedékvárosba. Addigra már annyira ki voltam merülve, hogy végig aludtam a kocsiutat. Amikor megérkeztünk és megláttam ezeket a romos épületeket, azt gondoltam, hogy nincs az az Isten, hogy én egy hétnél tovább itt maradjak.
Aztán kaptam egy szobát fönt, a negyedik emeleten, magamban pedig csak morogtam: „Mit keresek én itt egyáltalán?”, „Mi közöm van nekem ehhez az egészhez?” és lefeküdtem aludni. Másnap hajnalban ébredtem fel, és lementem a kis veteményesbe. Elkezdtem gazolni. Napközben pedig a konyha felé sétáltam, ahol épp zöldbabot pucoltak, gondoltam besegítek. Így kezdődött el az életem itt a Menedékvárosban.
Hogyan találkoztál Krisztussal?
Akkoriban Takács Gézáék jártak Tázlárra Istentiszteletet tartani. Gondoltam, hogy én is elmegyek, megnézem már, hogy milyenek ezek a baptisták. És ahogy beléptem az imaházba, az Úr megszólított engem. Azt a hangot hallottam, hogy „Na végre, hazatértél”. Aznap délután nagyon sokat sírtam és megtértem az Úrhoz. Amikor fölmentem a lakásba, térdre borultam, és azt mondtam, hogy „Uram, az rendben van, hogy itt vagyok, de hogyan tovább?”. Én világéletemben dolgoztam, nem volt olyan, hogy ne lett volna munkahelyem. Mit fogok most csinálni?
És mi lett?
Egy pár nappal később, Huszár Géza azt mondta nekem: „Olyan nyugodtnak és konszolidáltnak tűnsz, mi lenne, ha fölvennénk ide a Menedékhez munkatársnak?”. Ó, hát mondom, ez csodálatos lenne, nagyon szívesen. Kérdezte tőlem, hogy tudok-e főzni? Mondtam, hogy tudok. Erre azt mondta, hogy akkor itt van egy zsák paprika, paradicsom meg hagyma, csinálj a többieknek lecsót mire hazajönnek. Gondoltam Uramisten, ennyi embernek – akkor voltunk 113-an – ennyi embernek én még sosem főztem. De hála Istennek annyira jól sikerült a lecsó, hogy még a lábast is kitörölték.
Hogyan alakult a konyhai szolgálatod?
Elkezdtem főzőcskézni és a Jóisten olyan kegyelmes volt hozzám, hogy annyira jól sikerültek az ételek, hogy tényleg mindent csak Neki köszönhetek. Hihetetlen milyen megtapasztalásaim voltak.
Egyszer történt, hogy már készen voltam az ebéddel, amikor délben Géza beállított 36 felnőttel, és azt mondta, hogy ezek az emberek most itt fognak ebédelni. Hát mondom, Uram, te megetettél ötezer embert, segíts most nekem is, hogy én is meg tudjam vendégelni ezeket az embereket. És bőségesen jutott leves mindenkinek és bőségesen jutott a másodikból is, sőt még repeta is maradt. Ilyet csak Isten tud produkálni, magától ilyesmi nem tud megtörténni.
Volt egy másik eset is, az vasárnap történt. Húst sütöttem, három nagy tepsi volt bent a sütőben, amiket cserélgetni kellett. Az egyik csere közben megcsúszott a lábam és hanyatt estem. Rám kellett volna boruljon az egész forró tepsi hús, de ahogy estem, valaki megfogta a tepsit és lerakta mellém. A hús meg se mozdult, egy csöpp zsír se jött ki, meg se sérültem. Én meg ott ültem a földön, és mondtam, hogy Uram, ilyet is csak Te tudsz csinálni.
Egy harmadik élményem pedig éppen az egyik karácsony előtt volt. Valahogy úgy jött ki, hogy nem volt hús a konyhán. Szárazárú volt a raktárakban, de hús az nem. Itt a Menedékben mindig nagyon szép szokott lenni a karácsony. Mindig ünnepi vacsora volt, amikor is összetoltuk az asztalokat és mindenki levonult, hogy együtt ünnepeljünk. Este följöttem, imádkoztam, hogy „Uram, segíts nekünk, hogy megint olyan szép karácsonyunk legyen, mint mindig szokott lenni”. Másnap reggel 7 órakor csörgött a telefonom, Józsi bácsi hívott Jánoshalmáról és azt mondta: „Na, gyertek a két és fél mázsás disznóért!”. Hát mondom, Uram, ezt megint csak Te rendezted nekünk, mert ez másképpen nem történhetett volna meg.
Hogy vagy te most itt a Menedékvárosban?
Nyugdíjba vonulásomat követően elköltöztem innen. Aztán beszélgettünk a lányommal, hogy mi, hogy legyen. Egyszer csak a Bibliám leesett a földre és a Sirák könyvénél nyílt ki (katolikus Bibliám van), és ahogy lenéztem, a következőt olvastam: „Végezd a szolgálatodat örömmel, és maradj meg benne halálodig.” Fogtam, összecsuktam a Bibliát, megmondtam a lányomnak, hogy megyek vissza a Menedékbe. Azóta önkéntesként végzem itt a szolgálatot nagy-nagy szeretettel.
Hogyan kapcsolódtál vissza?
Itt volt a mosoda és akkor csak be voltak szórva halomra a ruhák. Gondoltam, hogy kéne ezzel valamit kezdeni. Volt itt akkor egy srác, aki minden helyiséget szépen kifestett. Aztán az asztalosokat meg megkértem, hogy polcozzák be a helyiséget. Elkezdtem az adományba érkezett ágyneműket, ruhákat kimosni és kivasalni. Majd behajtogattam a polcra, hogy átlátható legyen. Így alakult ki a mosoda.
A Menedékvárosban működő gyülekezetnek te vagy a gyülekezetvezetője. Hogyan kerültél ebbe a szolgálatba?
Géza azt mondta, mikor elment, hogy „Kati, rád bízom a gyülekezetet, figyelj rájuk, tartsd össze őket!”. Ezt követően kezdtem el én összefogni a gyülekezetet. Nekünk itt egy fő feladatunk van, hogy eljusson az emberekhez Isten Igéje. Hogyha eljut valakinek a szívéhez a kis magocska, elültetődik, akkor előbb-utóbb megtérhet, még akkor is, ha már továbbment innen. És ez a legfontosabb.
Milyen tanácsot, útravalót adnál a Menedék jelen és jövőbeli önkénteseinek, munkatársainak?
Ugyanazt, amit Géza bácsi adott nekem, hogy „Szeresd az embereket! Csak akkor tudsz eredményt elérni náluk, akkor fognak rád hallgatni, hogyha érzik azt, hogy szeretettel vagy feléjük.”. Ezt azóta többször is megtapasztaltam. A legfontosabb az, hogy szeressük az itt élő embereket.
Van-e kedves Igéd, gondolatod, amit még szívesen megosztanál?
A 94. zsoltár. 17-19. verse: „Ha az Úr nem segített volna rajtam, én már a csend honában laknám. Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, Uram, támogatott engem. Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet.” Ez végig kíséri az egész Menedékes életemet.
Az az igazság, hogy ezt a huszonvalahány évet így nem lehet elmondani. Hisz annyi minden történt, annyi csodálatosan szép dolog. De volt nagyon sok kemény, nehéz pillanat is, amit megéltünk, de szeretettel mindent, mindent a helyére tudtunk rakni. Sok-sok szép emléke van az embernek. Az biztos, hogy minden nap jelen van az Úr az életünkben és neki köszönhetjük azt, hogy itt vagyunk, működünk, szépülünk.
Köszönöm, hogy megosztottad mindezt, még egyszer gratulálok a kitüntetéshez és Isten áldását kívánom további szolgálatodra!
Boda Gábriel
