Vannak idők, amikor önkéntelenül és könnyen fakad az ember szívéből a hála szava. Egy előrelépés az életben, egy sikeres vizsga, egy váratlan jó fordulat, gyógyulás vagy egy meglepő ajándék megmozdítja és felemeli a szívünket. És van, hogy a hálaadás okát keresnünk kell, mert erősebb a krízis megélésének keserűsége, mint a hálaadás jó íze.

Az ősz beköszöntével a hálaadás napjához közeledve jól tesszük, ha számvetést tartunk és visszatekintünk az elmúlt időszakra. Megnézzük, hogy milyen úton vezetett Isten minket végig, milyen nehézségekben tapasztaltuk megerősítését, milyen bátorításokat kaptunk Tőle, milyen áttöréseken vitt minket keresztül.

Tizenegy éves fiamat hetente kétszer foci edzésre hordom. Általában késésben vagyunk, így sokszor a kezdési időre odaérve kiugrik az autóból, én pedig továbbmegyek ügyeim intézésére, majd az edzés végére éppen odaérve találkozunk a parkolóban. Egyik alkalommal nekem szegezte a kérdést: „Apa, nem lehetne, hogy legközelebb tizenöt perccel hamarabb érkezz…, hogy ott legyél a pálya szélén és megnézd, ahogy játszom?” Nem kéne semmit sem „csinálni”, csak ott kellene lenni, hogy amikor feltekint egy gól vagy bukás után azt lássa, hogy apa ott van a pálya szélén, és a tekintetét rajtam tartja.

A 32. Zsoltár 8. versében ezt olvassuk: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” Visszatekintve az elmúlt évre ez a mondat jól kifejezi hálaadásunk legfőbb okát: azt tapasztaljuk, hogy Isten szeme rajta van a Menedék szolgálatán, jelenléte és életeket formáló ereje kézzelfogható. Vezetését kérve, hálaadással mondhatjuk, hogy:

• Isten jelenléte legfőbb igényünk és kincsünk. Hálásak vagyunk, amikor láthatunk Rácsodálkozó tekinteteket, vagy együtt imádkozhatunk egy fiatalemberrel, aki először, szavait keresgélve, de megszólítja Istent. 
• Hálásak vagyunk, mert ma is láthatunk változó életeket. Embereket, akik szakítanak függőségeikkel és új életet kezdenek. Vagy amikor a hajléktalanságból érkező ember tud jól élni a támogatásokkal, tanulmányokat folytat, munkába áll, önálló otthonba költözik és hónapok után is helytáll… csoda.
• Hálás vagyok azokért a küzdelmekért, melyeken Isten átsegített minket és láthattuk, hogy Ő felette áll a problémáknak, és a lehetetlenre is van megoldás. És hozzuk elé azokat, melyekben továbbra sem látjuk a következő lépést.
• Hálás vagyok elkötelezett, szolgáló szívű munkatársaimért, akik nem csak a kötelezőt teljesítik, hanem elindulnak az elveszettért akkor is, ha az túlmutat az „intézményi felelősségen”. Hálás vagyok azokért, akik hűségesek, kitartóak és keresik az új utakat, hogy jól tudjanak a segítő munkában helytállni.
• Hálás vagyok, hogy a különféle megrázkódtatások, a növekvő energiaköltségek közepette is működnek intézményeink, sőt lépéseket tehettünk az energiahatékonyabb működés felé.
• És hálásak vagyunk azért a támogatói körért, akik lelki és anyagi segítséggel kapcsolódnak szolgálatunkhoz.

Hála Neki!

Liptai Gábor
ügyvezető