„Jó az Úr” Bodrogi Baptista Gyülekezet

Kik vagyunk?

Keresztyén emberként a Bodrogra érkezett Menedék munkatársaknak nagyon fontos volt egy gyülekezet létrehozása, mely a szolgálatnak lelki hátteret, a munkatársaknak közösséget biztosít. 1989-ben megalakult a Bodrogi Baptista Gyülekezet, melynek tagjai különböző keresztyén felekezeti háttérből érkeztek.

Hétközi és vasárnapi alkalmainkat évekig a kastély épületében tartottuk, melyek mindenki felé nyitottak. Az idők során kinőttük ezt a közösségi termet. A gyülekezet és az Alapítvány között létrejött egy megállapodás, mely szerint a Bodrogi Oktatási Központ épületében tulajdonrésze lett a gyülekezetnek is. 2007. december 8-tól az új épületben van a gyülekezeti terem. Így az oktatási központ építése 2006 tavaszától egyben imaházépítés is. Gyakran szervezünk vetítéseket, zenei rendezvényeket. Az oktatási intézmények ünnepélyeit is istentisztelet keretében, gyülekezeti alkalomként tartjuk.

Gyülekezetünk célja, hogy a Biblia tanítása szerint éljen; egyrészt tagjai számára szeretetközösséget alkosson, másrészt környezete felé hirdesse az örömhírt, hogy “jó az Úr”.

Kapcsolat:

  • Cím: 7439 Bodrog, Kossuth Lajos utca 157.
  • Telefon: 0682/490-148
  • Lelkipásztor: Mike József
  • E-mail:  mike.jozsef@yahoo.com

Gyülekezeti alkalmaink:

  • vasárnap de. 9.30-10.00 – Imaóra
  • vasárnap de. 9.30-10.00 – Bibliakör gyerekeknek
  • vasárnap de. 10.00. Istentisztelet

Ifjúsági alkalmak:

  • szombat este 18.00-tól Ifjúsági

Házi csoportok minden hónap első szerdáján.

Bibliatanulmány szerdánként 18.00-tól.

Missziói tevékenység, linkek:

  • A Bölcsesség Kezdete Oktatási Központ fenntartása
  • Gadány és Nemeskisfalud – Idősek Otthonában és a Kéthelyi Baptista Gyülekezetben rendszeres istentiszteletek tartása.

Gyülekezeti imanaptárunkat kérésre elküldjük. Igényeiket János Zsuzsannánál az istvanzsuzsi@gmail.com címen lehet jelezni.