Vészhelyzetben… tavasz a Mamásotthonban

Mamásotthonunk, 40 fős családok átmeneti otthonaként működik, rászoruló édesanyák és a gyermekeik megsegítését célozva.

Az elmúlt hetek változásaihoz igyekeztünk igazodni, ami nem kis feladatnak bizonyult. Ugyanakkor tapasztaltuk és tapasztaljuk Isten kegyelmét.

Ezt elsőként abban láttuk meg, hogy megszólította, és hozzánk irányította azokat a testvéreket, akikkel kiegészülve munkatársi csapatunk lassan egy hónapja teljessé vált. Friss, lelkes munkájukkal áldott szolgálatot végeznek közöttünk.

Az elmúlt évek pozitív tapasztalata, hogy az édesanyák döntő többsége munkába áll, és ilyen módon is aktívan működik közre a család megerősödésében. Jelen helyzetben, a nevelési- oktatási intézmények bezárásával a gyermekek felügyelete és a körülöttük levő feladatok miatt csak kivételes esetben tud egy-egy édesanya dolgozni menni, ugyanakkor hála, hogy a munkájukat nem veszítették el. A munkáltatók kifejezték azt, hogy a vészhelyzet elmúltával várják vissza őket, és – bár egy csökkentett módon, de – bérezésükre is ígéretet kaptak.

A gyermekek körüli teendők prioritás jelen helyzetben is. Tapasztaljuk, hogy nagy kihívás az on-line rendszeren keresztül történő tanulás, a feladatok elvégzése és visszaküldése. Ez különösen nehézség akkor, ha az iskolás gyermek(ek) mellett kisebb testvér(ek) is jelen vannak, akik igénylik a velük való foglalkozást, és többszörös nehézség akkor is, ha egy családban több iskolás gyermekkel kell foglalkozni.

Hála Istennek, hogy a szükséges technikai eszközök rendelkezésre állnak. Volt olyan család, aki az iskolától kapott laptopot, volt, aki számára intézményünkön keresztül adományozóktól érkezett az eszköz. A tanulási feladatokkal változó módon küzdenek meg az édesanyák. Vannak, akik törekednek önállóan tenni ezeket, és ritkábban kérnek segítséget, más családoknál viszont aktív és intenzív a munkatársi segítség.

A munkatársak feladata tehát igazodott a jelenbeli szükségekhez. Egyrészt cél az édesanyák és a gyermekek segítése a tanulási feladatok elvégzésében és visszaküldésében. Másrészt a hasznos és értelmes elfoglaltságok megsegítése érdekében újabb lehetőségeket kínálunk a különböző korosztályoknak a már meglévők mellett, így az udvari mozgásos játékok, kreatív foglalkozások, játszószobai foglalkozások és a baba-mama foglalkozás is választható lehetőség.  Mindeközben az intézményben megvalósuló fertőtlenítés, hőmérőzések, higiéniai szempontok figyelembevétele, valamint a családok erre vonatkozó működésének a figyelése és a kívánt irányba történő befolyásolása napi feladat.

Zsebkendőnyi udvarunk nem volt az előzőekben levegőzés, beszélgetések és kinti játéktevékenységek színtere, azonban jelen kényszerhelyzetben ez is megváltozott. Egyrészt elkezdtük a beszerzését a kint jól használható játékeszközöknek, másrészt szükségeink feltárását követően kaptunk felajánlást arra, hogy műfű lerakásával szebbé, jobbá, kellemesebbé tehessük az ott-tartózkodást.

Bár egyéb adományokat jelen helyzetben nem fogadunk, a rendszeresen az élelmiszerbank által adományozott élelmiszerek továbbra is nagy segítséget jelentenek.

Azt tapasztaljuk, hogy a kisebbek kevésbé érzékelik az intézmény elhagyási tilalommal járó bezártságot. Az édesanyák sokkal inkább küzdenek ezzel az érzéssel. Ügyeik intézéséhez a munkatársak segítséget nyújtanak, bevásárlási listáik alapján segítünk rendszeresen a felírt dolgok beszerzésében. Nagy ajándék, hogy étkeztetésükben is napi szinten kapnak segítséget, előre csomagolt meleg (melegíthető) ételt rendeltünk a családok számára, ezentúl a gyermekek tízórait, és uzsonnát is kapnak. Vannak, akik hálás szívvel, jól ki tudják használni ezeket az élelmiszereket, és mind anyagilag, mind időben élvezik ennek hatását. Nem szükséges főzni, több idő marad a gyermekek körüli teendőkre, vagy akár finom sütemények elkészítésére.

Túl vagyunk az első korona vírus-teszten…  Egy családunk több napon keresztül kényszerült a szobájában tartózkodni, amíg a háziorvos által előírt vizsgálat megtörtént, majd pedig az eredmény megérkezett. Hála ezért is: negatív lett.

Szomszédjaink továbbra is nehezen élik meg a gyermekek és édesanyák életével járó hangosabb működést. Ez nehézség, és törekszünk bölcsek lenni, figyelembe véve a szomszédokat is, ugyanakkor képviselve ellátottaink érdekét is.

És mindeközben zajlik az élet úgy, ahogy egyébként is, „szokásos” kihívásokkal, és örömökkel: vannak, akik bárányhimlővel küzdöttek meg, de a születésnapok sem maradnak el…

„Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra.” (Náhum 1:7.)

Hálásak vagyunk, hogy igaz ez az ige is.

Isten jó.

Minden időben.

Sőt! A nyomorúság idején…

Bíztatás ez számunkra.

Imádságunk, hogy a Szolgálat minden munkatársa tapasztalja meg a fokozott teherrel és felelősséggel járó feladatok között is Isten megerősítő jelenlétét. És imádságunk, hogy ellátottjaink – akár a jelenlegi csapat, akár azok, akik az előzőekben voltak közöttünk –, legyenek olyanná, akik az Úrhoz folyamodnak. Ne csak a bajban, hanem teljességgel keressék ŐT és bízzák RÁ az életüket.

Molnár Tivadarné Marianna